Elköltöztünk!

Kedves érdeklődők!

Ez a blog többé nem él, azaz nem fog frissülni. Minden, ami a Mei Tai-okkal kapcsolatos információ, az a www.skholmik.net oldalról lesz élérhető a továbbiakban.

Szeretettel várok mindenkit az új helyen!

skata
Bevezető

Első gyermekem 2006-ban született. Őt hordozókendőben hurcolásztam mindenfele. Szerettük nagyon. Most második kislányom születésekor szintén előkerült a kendő. Majd a neten rábukkantam egy Mei Tai fotójára. Ez egy ázsiai eredetű hordozó, tulajdonképpen kötős kengururól van szó. Megtetszett nagyon. Gyorsan varrtam is egyet (igaz, az kissé kezdetlegesre sikeredett), és villámgyosan beleszerettem. Elbűvölt, milyen könnyen, egyszerűen felköthető, nem melegítette a dupla réteg kendő a hátamat, a babát nagyon szépen körülölelte, lába az ortopédiai előírásoknak megfelelő béka tartásban, hátamat, vállamat tehermentesítette, elöl, hátul egyaránt egyszerűen bele tudtam tenni a gyerkőcöt. Azóta mindenkinek csak ajánlani tudom :) Ezért is indult ez a blog, hogy akit érdekel, annak szívesen készítek kérésre Mei Tait.
A Mei Tai részletes leírása majd később. Most álljon itt egy fotó ízelítőként.



És mégegy :) Így is lehet (ehhez két Mei Tai-ra van szükség és két gyerekre :D)

A Mei Tai-ról:

A Mei Tai tulajdonképpen négyszögletes body-ból áll. Ez a része sokféle alakot ölthet, csak a kiindulás egy téglalap. Amit én szeretek, annak íves a fejrésze, de lehet egyenes, vagy kapucnis tetejű, a felső rész szélesebb lehet, mint az alsó, stb. A body alsó része, vagyis ami a derekunknál van, 40-45 cm széles. A body általában 2-3 rész anyagból készül, a külső rész lehet egy díszítő anyag pamutból, selyemből. Az anyagrétegek közé lehet egy vékony bélést is tenni, úgy puhább, és télen melegebb is. A nyári változatban a bélés kimarad. A body-hoz 4 pánt kapcsolódik, kettő derékpánt és kettő vállpánt. A vállpántok párnázottak olyan hosszúságban, ameddig a hordozó személy vállát tehermentesíti. A derékpántok egyenesen vagy ferdén is kapcsolódhatnak a body-hoz, és ugyanolyan párnázottak is lehetnek, mint a vállpántok, de ez nem kötelező, párnázás nélkül is kényelmes, mert nem akkora súly nehezedik oda, mint a vállakra. A derékpántok hossza kb. 80 cm, ez szinte mindenkire jó (extraszéles csípőre lehet kérni hosszabbat). A vállpántok kb. 200 cm hosszúak, ez a hossz bármilyen kötési módra alkalmas egy normál testalkatú ember esetében. A pántok 8 cm szélességűek. Anyaguk tartós, enyhén rugalmas vászon.

2009. október 1., csütörtök

Legújabb anyagok

Megérkeztek!!!

kék narancs körökkel:
nagyonvirágos:
kék cirkalmas:
Gyönyörő színekben, nagyon tartós pamutvászon. Engem elbűvöltek :)